2024. október 28.

Programbemutató. Szigeti Ádám a programbemutatónak helyet adó evosoft Hungary Kft. egyetemi kapcsolati menedzsere előadásban elmondta, hogy a vállalatnál 4-5 éve, „alulról jövő” dolgozói kezdeményezésre indultak el a vállalati önkéntes programok. Ez szorosan összefüggött azzal, hogy az evosoft Hungary Kft. ez időben fogalmazta meg azt a stratégiai célkitűzést, hogy a vállalat társadalmi felelősségvállalásban betöltött szerepét növelni kell.

A vállalati önkéntes programok szervezését az evosoft Hungary Kft.-nél is megelőzték – és azótai is folyamatosan meglévő – különböző adománygyűjtési, véradásszervezési akciók, valamint a vállalat profiljához tartozó nyílt napok és hallgatói versenyek szervezése.

 

Germán Olivér ismertette az evosoft Hungary CSR csoport működését. A vállalatnál 7 fős CSR csoport alakult, amely a különböző civil-nonprofit szervezetekkel együttműködésben szervezi a vállalati önkéntességet. Az utóbbi két évben a PetKupánál és a Habitat Hungarynál végeztek önkéntes munkát az evosoft Hungary Kft. dolgozói, mintegy 30-40 fő. Ez nem éri el az összes dolgozói létszám 1 százalékát sem.

 

Az evosoft Hungarynak nincs közvetlen ESG stratégiája, hanem a Siemens vállalat ESG stratégiájához kapcsolódnak. Ezért is tartják nagyra, és egyben fontos társadalmi erőforrásnak az alulról jövő dolgozói kezdeményezéseket a vállalati önkéntesség terén.

Az evosoft Hungarynál a vállalati önkéntesség fejlesztése terén a következő célokat és dilemmákat vázolta fel Germán Olivér:

  • A vállalati önkéntesség költségeinek és társadalmi hatásának mérhetővé tétele. Ez volt az egyik ok, hogy a Vállalati Önkéntesség Hálózat létrejöttével és célkitűzéseivel egyetértettek és a program mellé álltak.
  •  A vállalati önkéntes programokat szervező és végrehajtó civil-nonprofit szervezetekkel intenzívebb szakmai kapcsolat kialakítása az önkéntesség inputjának és outputjának mérésére.
  • A probono, szakmai önkéntesség fejlesztése a vállalatnál. Erre már vannak kezdeményezések az evosoft Hungarynál, de úgy látják a civil-nonprofit szervezetek sokszor nem igazán felkészültek és céltudatosak a szakmai önkéntesség fogadására.
  • Az evosoft Hungarynak Szegeden és Miskolcon is vannak kihelyezett egységei és a vállalati CSR csoport egyik nagy dilemmája, hogy a Budapesten elhatározott adományozási és vállalati önkéntes programok miként „szivárognak le”, nyernek támogatást. Ezt tekintik az elkövetkező évek egyik fő kihívásának és remélik, hogy a Vállalati Önkéntes Hálózat jógyakorlataiból tudnak hasznosítani olyan tapasztalatokat, amelyek segítenek ennek a problémának a megoldásában.