Ismertetés. Nagyon kevés kutatási eredmény szól arról, hogy a munkavállalók miként gondolkodnak a vállalati önkéntességről. Milyen előnyeit tapasztalják meg a társadalmi felelősségvállalásnak személyesen? Van-e különbség a női és férfi munkavállalók között e tekintetben?
A vállalati önkéntesség előnyei a munkavállalók számára
Ma már általános az egyetértés abban, hogy a vállalati önkéntes programok által számos olyan munkahelyi készség is fejleszthető, mint például a csapatmunkához szükséges készségek, továbbá a kommunikációs, a projektmenedzsmenti, vezetői/emberi készségek.
Mindezekről persze a dolgozói beszámolókból értesülhetünk, de azokban is a közösségi hatások a hangsúlyosabbak, mint a személyesek. Kevés vállalat gyűjt olyan típusú információkat vállalati önkéntes programjairól, hogy a munkavállalónak személyesen – készségei fejlődése terén – mit jelentett egy önkéntes projektben való részvétel.
Márpedig a vállalati önkéntesség készségalapú önkéntesség felé való eltolódása arra hívja fel a figyelmet, hogy a munkavállalók megnyerésében ennek egyre nagyobb szerepe lesz.
Szervezeti elköteleződés és munkahelyi elégedettség erősítése a vállalati önkéntesség által
Általában a kutatások szentelnek nagyobb figyelmet a vállalati önkéntesség szervezeti elköteleződésre és a munkahelyi elégedettségre gyakorolt hatásnak, míg a vállalati vezetők, CSR és HR szakemberek körében ritkán kerülnek említésre ezek a szempontok.
Az eredmények azt mutatják, hogy a vállalati önkéntes programban résztvevők magasabb elköteleződést mutatnak a vállalat iránt. Hasonló eredményeket kaptak a munkahelyi elégedettség terén is. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kutatások ezekkel az eredményekkel kapcsolatosan azt a kitételt is megfogalmazzák, hogy a vállalati önkéntes programban résztvevő munkavállalók hasonló érdeklődésűek, hasonló értékeket vallanak a közösségi és társadalmi ügyekben való részvétel fontosságát illetően. Azaz a vállalati önkéntesség közvetlenül nem jelzője a munkavállaló vállalati elköteleződésének és munkahelyi elégedettségnek, de a munkavállalók azon csoportjai akik részt vesznek az önkéntes programoban jobban kötődnek a vállalatukhoz és elégedettebbek is a munkahelyükkel.
Nemek közötti különbségek, avagy miként vélekednek a vállalati önkéntes nők és férfiak a készségfejlesztésről, az elköteleződésről és a munkahelyi elégedettségről?
Egy húsz éve, 2004-ben lefolytatott vizsgálat szerint a női munkavállalók nagyobb valószínűséggel érzékelik, hogy a vállalati önkéntességgel javíthatják munkával való készségeiket. Ennek magyarázatául azt találták, hogy a női munkavállalók olyan, az új munkahelyi készségek megszerzésének dokumentálható eszközeként tekintenek az önkéntességre, mintha egy belső vállalati tanfolyamot végeztek volna el. Ennek a vállalat és a különböző vezetési szintek számára az a gyakorlati következménye, hogy hasznos azonosítani a munkavállalói, egyéni motivációkat, illetve a toborzási stratégiáknak az egyes, személyes csoportokra szabottnak kell lenniük.
A vállalati elköteleződést illetően az önkéntességet vállaló nők körében ugyancsak erősebb volt a vállalat iránti lojalitás, de valójában a munkahelyi elégedettség tekintetében mértek lényeges különbséget a nők és a férfiak között. Ennek okaként a kutatók azt találták, hogy a társadalmi interakciók iránti vágy a női munkavállalók körében az önkéntességben kiteljesedik, míg a férfiak a közösségi interakciókat nem tekintik az önkéntesség elsődleges motívumának. Azaz, a közösségi kapcsolatokat kedvelő nők nagyobb valószínűséggel elégedettebbek a munkájukkal és nagyobb valószínűséggel vesznek részt önkéntes programokban.
Számos vállalatnál a vállalati önkéntesek nyilvántartása általában a létszámra, a végzett tevékenységre korlátozódik és nagyon ritkán találkozhatunk olyan árnyaltabb, részletesebb kimutatásokkal, amelyek nemek és korcsoportok szerint is vezeténk a különböző típusú vállalati önkéntes munkákat.
Ezek a kutatási eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy nem érdektelen olyan önkéntes tevékenységeket is felkínálni, amelyek nemre, korosztályra diffreneciáltak.